Az otthonunk története

Ismerje meg a Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthont!

71. zsoltár/9. Ne vess el engem öregségem idején, ha erőm hanyatlik, ne hagyj el engem!

A Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon 2009. április óta Pogány község területén működik. De a Szeretetotthon nem itt, és nem ekkor kezdte meg működését. Ha szeretnénk felidézni a kezdeteket, közel 100 évet kell visszalépnünk az időben. Választ kapunk arra is, hogy ki volt Baldauf Gusztáv, és a Szeretetotthon miért viseli éppen az ő nevét.

Pécsen, ebben a nagyrészt katolikus városban csak a XIX. sz. elejétől beszélhetünk evangélikusokról. 1804-ben a városi tanács letelepedési engedélyt adott a Szepességből Pécsre került Nendtvich Tamás evangélikus gyógyszerésznek. Őt kézművesek és iparosok követték. Velük együtt megalakult az evangélikus szórvány gyülekezet. Később imaházat vásároltak, majd gyűjtés kezdődött a templom építésére. A gyülekezet 1869-ben önállóvá vált. 1875-ben elkészült a saját temploma. Az első lelkész Jeskó Lajos volt, őt követte Porkoláb Gyula, majd 1917-től Baldauf Gusztáv. Az ő nevét viseli a pécsi szeretetotthon.

A pécsi evangélikus gyülekezet Baldauf Gusztáv püspöki titkárt 1917. február 05-én választotta meg lelkészének. Pécsre utazása nem volt izgalmaktól és kalandoktól mentes. Feleségével a „Zrínyi” nevű hajón érkeztek volna Budapestről Mohácsra, majd onnan tovább Pécsre. A dunai hajó azonban elsüllyedt egy viharban, de a Baldauf házaspár csodával határos módon megmenekült. A lelkész ennek emlékére, Isten iránti hálából alapítványt létesített „Baldauf Alap” néven, mellyel az evangélikus árvák és a magukra maradt nők számára otthont akart létesíteni. Egész szolgálatát ez a gondolat töltötte be, de a pénzügyi helyzet miatt ez csak álom maradt.

1931. április 21-én bekövetkezet halála mindenkit megdöbbentett.

Sok terve volt még, melyek megvalósítása elé gátat vetett a halál. Ezek közé tartozott a szeretetotthon létrehozása is. Ennek tudatában Nendtvich Andor, Pécs polgármestere és egyben a gyülekezet felügyelője javaslatot tett: „Baldauf emlékének akkor adózunk a legméltóbban, ha életének legkedvesebb gondolatát és tervét megvalósítjuk”. A temetést intéző presbitérium azt javasolta, hogy koszorúmegváltás címén adakozzanak a hívek és az így befolyt összeget csatolják a Baldauf Alap-hoz. Az összejött 1100 Pengőből létesítette a gyülekezet a szeretetotthon alapját. Először az Eötvös utcában béreltek két szobát, de ahogy az igények növekedtek úgy kellett mindig újabb és újabb bérlemények után nézni. Végül 1940. június 27-én tartott rendkívüli közgyűlésen elhangzott egy bejelentés, amely szerint özv. Halász Jánosné felajánlotta a tulajdonát képező Szabadság u. 18. szám alatti „Excelsior” szállodát 70000 Pengő vételárért, melyet a gyülekezet megvásárolt. Ebben az épületben működött Tolna-Baranya Egyházmegye – akkor még – egyetlen evangélikus szeretetotthona 2009. áprilisig.

Váncsa Júliával és testvérével, Váncsa Tiborral kötött tartási és vagyonátruházási szerződéssel 1997-ben a gyülekezet tulajdonába került a Szent István tér 11 szám alatti ingatlan. Az átalakítás és felújítás után 2000-től itt 15 fő számára tudtunk emelt szintű elhelyezést biztosítani az apartmanokban.

Mindaz, ami biztosítja, vagy mutatja az Istenhez vezető utat, itt mindennapi gyakorlat. Hetente kétszer áhítat, vasárnap istentisztelet, havonta egyszer úrvacsorai alkalom van.

Reméljük, hogy munkánkkal méltó követői vagyunk és leszünk Baldauf Gusztáv elgondolásának. Álmát csak az ő szellemiségét megőrizve és továbbadva lehet megvalósítanunk. Bízunk benne, hogy Urunk a jövőben is segít ebben bennünket, megáldja otthonunkat, és így sok megfáradt, magára maradt vagy elhagyatott embertársunknak nyújthatunk menedéket névadónkhoz méltóan.